Leírás
TI KÉRDEZTÉTEK:
Mi az az önismereti napló, nem egészen világos?
Tulajdonképpen minden napló önismereti, hiszen megjelenít belőled valamit, amit később visszaolvasva olyan, mintha kívülről vizsgálnád magad. Néha elég egy üres lap, és máris pörögnek a gondolatok a tollad alatt. A Motivátor készen kínálja neked a témákat, amelyeken érdemes elgondolkodnod, és a hozzájuk tartozó kérdéseket. Tehát ez egy irányított napló, egy önismereti kurzus, mely végigvezet egy folyamaton, aminek a végén garantáltan kiegyensúlyozottabbnak fogod érezni magad.
Van benne naptár, vagy éves tervező?
Nincsenek benne dátumok. Nincs benne naptár, vagy tervező, ugyanis a kitöltése nem időhöz kötött. Bármikor elkezdheted, és bármikor végezhetsz vele. Nem az a célja, hogy rátelepedjen az idődre, hanem, hogy kikapcsoljon.
Ettől jobban fogom érezni magam?
Egyetlen könyv sem képes boldoggá tenni, ha már eleve nincs meg benned a boldogság lehetősége. Viszont sok olyan könyv van, ami képes felszabadítani benned bizonyos erőforrásokat, amivel aztán előrébb tudsz jutni, akár érzelmileg, akár gondolatilag. A Motivátort határozottan ezzel a szándékkal terveztem. Remélhetőleg pozitív változást fog hozni az életedbe, de ehhez te is kellesz!
Miért spirálkötéses?
A spirálkötés szerintem sokkal kényelmesebbé teszi az írást. Nem hajlanak össze-vissza a lapok, alá tudod hajtani stb. Olcsóbb lett volna puhakötéssel legyártani, de ahogy a tartalomnál, úgy a külsőségeknél is a minőséget tartottam fontosabbnak.
Idősebb korosztálynak is ajánlod, vagy fiataloknak?
Természetesen mindenkinek…, de viccet félretéve, nehéz korosztály szerint belőni a célcsoportot. Inkább érdeklődési kör szerint ajánlanám azoknak, akik tényleg szeretnek elmerülni a gondolataikban. Ha mindenképpen korosztály szerint kellene ajánlanom, akkor azt mondanám, hogy a fiatal felnőtt korosztálytól nyugdíjas korig. Egyébként a 73 éves nagymamám is kitöltötte, és állítása szerint nagyon élvezte,…bár ő kicsit elfogult.
Ildikó Máté (megerősített tulajdonos) –
Kedves Andi! Köszönöm a gyorsaságot: már másnapra meg is érkezett a munkafüzeted. Mit nem adtam volna annak idején (amikor mentálhigiénés foglalkozásokat tartottam kamaszoknak) egy ilyen átfogó, összeszedett segédanyagért?!
Gratulálok hozzá, igen hasznos munka!
Szvetlana (megerősített tulajdonos) –
Tetszik a Motivátor, bár még csak az elején tartok. Egyet viszont már most sajnálok, hogy a borítóját nem védi valamilyen műanyag lap. Azzal tartósabb, stapabíróbb lehetne, hisz nem egy-két hétre, hónapra van tervezve a használata.
Dániel Bőle (megerősített tulajdonos) –
Eszméletlen jó
Mária Radnóti (megerősített tulajdonos) –
Nagyon tetszik és nagyon kellemes alig várom hogy használjam 🙂
Anonim (megerősített tulajdonos) –
Nagyon hasznos önismereti füzet, néhol gondolkodóba ejtő kérdésekkel. Sosem késő önmagunkat megismerni.
Imréné Burkus (megerősített tulajdonos) –
Ajándék lesz, szóval nem kezdtem el kitölteni, de ha én kapnám imádnám. Nagyon-nagyon hasznos, néhol mellbevágó kérdésekkel!
Klara (megerősített tulajdonos) –
5*
Kerezsi T. (megerősített tulajdonos) –
Szia igazából nemtudom, hogy kezdjem el
admin (store manager) –
Szia! Próbálj meg válaszolni a kérdésekre. Ha nagyon nem megy, akkor lépj tovább a következő témára, és esetleg később visszatérhetsz a nehezebb kérdésekhez. A lényeg, hogy nem kell rágörcsölni, nincsenek rossz válaszok! 🙂
Anonim (megerősített tulajdonos) –
Fantasztikus! 🙂
Katalin B. (megerősített tulajdonos) –
Kedves Andrea!
Ez a napló számomra egyszerűen fantasztikus! Annyira örülök, hogy rátaláltam! Pont erre volt szükségem. Szerintem erre egyébként mindenkinek szüksége van.
Amint kézhez kaptam, mohón belelapoztam és amint láttam, hogy még tartalmasabb és színvonalasabb annál is, mint amire számítottam, gondolkodás nélkül rendeltem további négy példányt belőle. Meg is kaptam, köszönöm! (Külön öröm, hogy nagyon gyorsan megérkezett minkét esetben.)
Ajándékba szeretném adni azoknak a családtagjaimnak és barátaimnak, akiknek szeretnék valahogyan segíteni abban, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben – és úgy gondolom, hogy ehhez a mélyebb önismeretenn keresztül vezet az út számukra.
Nagyon tetszik, hogy spirálozva van, jó a mérete, könnyen kezelhető, kényelmesen kézre áll, a buszon, metrón utazás közben is szoktam írogatni bele. Nagyon elgondolkodtatóak és érdekesek a kérdések, feladatok.
A hozzájuk fűzött saját gondolataid inspirálóak, nem túl finomkodóak – szókimondóan és egyenesen fogalmazol, ezt nagyra értékelem. Tetszik, hogy bátor vagy. Tetszik, hogy átgondolt, sokrétű és intelligens a napló felépítése, tetszik, hogy érzékenyebb, már-már tabunak számító témákat sem féltél beletenni.
Azt mondják, a legizgalmasabb utazás, amelyhez a legtöbb bátorság kell, önmagunk felfedezése, saját belső utunkon elindulni és minél mélyebbre jutni.
Te elindítasz, és támogató, biztató, szeretetteljes jelenléteddel kísérsz ezen az úton, mégsem hagyod „megúszni” a nehézségeit. Köszönöm neked, Andi!
Szívesen megismernélek személyesen is, érdekel hogyan kezdődött, honnan indult el benned a napló ötlete és hogyan alakítottad, míg elérte a végleges formáját.
És bevallom, nagyon irigy vagyok, hogy ez nem nekem jutott előbb eszembe!
Láthatóan sok alapos, átgondolt munka van mögötte. A weboldal is átlátható, világos, szép, profi.
Az árat később nyugodtan emeld, ez többet ér, hidd el. Értékes és igényes amit alkottál. Szívből gratulálok!
(Egyetlen észrevétel, de tényleg csak zárójelben, ami a további példányok újranyomtatásakor esetleg megszívlelendő lehet: nyomtatásban érdemes talpas betűtípusok közül választani. Monitoron könnyebben olvasható a „nem talpas” betű – nyomtatásban viszont mindig jobb a szemünk számára a talpas betűk olvasása, ajánlott azok közül használni valamelyik népszerűbbet.)
Az egész füzet-könyv gyönyörű így ahogy van, teljesen odavagyok érte! Imádom a színét is – és néha hosszan elnézegetem a borító grafikáját. Nagyon tetszik az arc, a geometrikus vonalakból kirajzolódó vonások. Kinek az arca?
Minden nap alig várom, hogy legyen időm folytatni a kitöltését, a gondolkodást, a „magammal levést”. Életemnek egy olyan szakaszában vagyok, amikor agyon jólesik most nekem a saját motivációimmal, mozgatórugóimmal számotvetni. Bár, ha visszagondolok, ez nagyon sokszor, sőt, bármikor jól jött volna eddigi életem során.
Hálás vagyok, hogy most rátaláltam a munkádra és rengeteget kapok általa tőled. Köszönöm neked! Ajánlani fogom mindenkinek.
Van-e blogod? Lehet-e tőled valamit olvasni?
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Adrienn Romvári-Darvas (megerősített tulajdonos) –
Nagyon elégedett vagyok,fantasztikus a felépítese. Alig várom,hogy elkezdjem kitölteni.
Alexandra Bognárné Horváth (megerősített tulajdonos) –
Ajándékba vettem, de végigolvastam, nagyon tetszik!:) Remélem annak is fog, akinek vettem! Kedvet kaptam én is hozzá, úgyhogy lehet hamarosan újra rendelek!:)
Katalin (megerősített tulajdonos) –
Egyetemista fiamnak vettem, aki külföldön tanul és mostanában többet van egyedül, kicsit elesetten. Ezért gondoltam erre a kis naplóra, sok gondolatot felvet, amit jó, ha az ember időről időre megválaszol magának. Szerintem nagyon hasznos lesz számára, így mindenki jól jár. 🙂
Tünde Onita (megerősített tulajdonos) –
Nekem nagyon tetszik. Meglepett az, hogy ennyire kreatív ötletek jönnek fel bennem általa! Köszönöm!
Mária (megerősített tulajdonos) –
Ajándéknak szánom a barátnőmnek, épp hogy csak bele lapoztam, de érdekesnek találom!
Krisztina N. (megerősített tulajdonos) –
Szia Andi! Őszinte véleményt nem tudok írni,mert karácsonyi ajándéknak szánom a páromnak. Amit láttam átlapozás közben,nagyon szép,igényes kidolgozás. Bízom benne páromnak segítségére lesz.
Ágnes G. (megerősített tulajdonos) –
Bár ez a kiadvány eléggé összetett, úgy látom jó kis ,,sorvezető” lesz a mindennapjaimhoz. Nem egynapos elfoglaltság lesz, de klassz kis kihívás lesz kitölteni, valóban motiváló kérdések. Köszönöm.
Szabó Szilvia (megerősített tulajdonos) –
Hát elgondolkodtató lesz, kihívás a javából
Eszter G. (megerősített tulajdonos) –
Bár még nem álltam neki kitölteni, de a kérdésekbe beleolvasva, egy nyugalomban leülős, magunkba nézős esték alatt kitölthető könyv, vagyis inkább munkafüzet. Aki hajlandó saját magával őszinte lenni, komoly kérdésekre kaphat választ ezzel a remeken megalkotott könyvvel.
Márta (megerősített tulajdonos) –
Eddig nagyon tetszik, inspiráló.
Zoltán Szabó (megerősített tulajdonos) –
Sok témakör tetszik a feladatkönyv stilus
Rita V. (megerősített tulajdonos) –
Sok témával, fejlesztő-gondolkodtató önismereti segítő. Jó eszköz azok számára, akik komolyan gondolják az önismeretet.
Anita F. (megerősített tulajdonos) –
Már a 2. témánál tartok és nagyon élvezem. Eddig nagyon tetszik, jók a feladatok, nem tettem félre, hogy majd később 🙂